2014. április 24., csütörtök

2. év, 34. hét összefoglalás

Őszinte leszek, egyáltalán nem paráztam rá a Húsvétra. Nagyon szépen nyomtam az edzéseket, és mellette kicsit több édességet engedtem meg magamnak, de persze mostanra már visszaállt a rend.

Hétfőn T25, kedden és pénteken kettlebell edzés volt, szombaton T25, vasárnap pedig futni voltam a Margit-szigeten. Ez utóbbi nagyon jól sikerült.

(És infraszaunázni is volt lehetőségem kétszer, és bárcsak gyakrabban megtehetném, mert nagyon jó. Az arcbőröm is szebb tőle.)

Mivel elég ritkán jutok el a Margit-szigetre, ezért jól érzékelhető a fejlődés. Nagyon jól emlékszem még arra, amikor azt hittem, hogy sose lesz már vége a körnek, és talán le sem tudom futni végig. Ehhez képest most 2 kört futottam, méghozzá nagyon könnyedén; simán ment volna három is.

Az 1. kört 31:19 alatt, a 2. kört 34:55 alatt teljesítettem. A program szerint 10,7 km-t futottam. Így tehát 1:06:17 volt összesen.

Közben azért láttam érdekes dolgokat (Duna-parton nadrágot felvevő, tangás fenekét mutató lányt :D, világító szökőkutat... többek között).

Húsvéti tojások 

A sütemény sütés rám volt bízva, az alábbiakat alkottam :) Eritrittel, xilittel édesítettem, durum lisztet használtam, stb. Ahol csak tudtam, változtattam :) Minden nagyon finom lett, bár a felét sem sikerült megenni, ami egyrészt bosszantó, mert munka van benne, ugyanakkor viszont szuper, mert nem a túlevésre ment rá a család, és ez nagyon jó érzés :)

Inkább legyen kidobva a sütiből, minthogy azért együnk még, hogy ne kelljen kidobni... Aztán legközelebb majd úgyis kevesebbet sütök majd.

 Kétszínű kalács
(megj.: durum lisztből készült, viszont az élesztő 
felfuttatásához használtam 5 g cukrot. Amúgy a sima langyos tejben 
is felfut valamennyire az élesztő, gondolom a tejcukor miatt - de szerettem volna, 
ha szép nagyra nő a kalács, ezért most inkább raktam bele egy kevés cukrot)

Felszeletelve

 Sajtos perecke (recept)
Zserbó (recept)
Kókuszos-zabpelyhes keksz (recept)

Zserbó
Diab. lekvárt, ill. update csokit használtam hozzá.
Nagyon finom lett, szuper a recept, tényleg nagyon ajánlom.

A súlyomat ezentúl Excel táblázatban vezetem, hosszútávon nagyon jó lesz visszanézni. Folyamatosan fluktuál a súlyom, egyszer kevesebbet mutat a mérleg, egyszer kicsit többet, de egy bizonyos skálán mozog tulajdonképpen. Majd ha több lesz az adat, rakok fel diagrammot :)

Még egy képet engedjetek meg a végére. A barátnőimmel találkoztam még a hét elején, persze készült csoportkép. Utólag visszanézve hatalmas öröm ért. Régen én voltam az egyik duci lány közöttünk, de most egyáltalán nem lógok ki a csoportból! :)

Én középen :)

2014. április 16., szerda

2. év, 33. hét összefoglalás

Nem sok említésre méltó dolog történt a héten, úgyhogy most inkább képeket mutogatok :)

 Mirinda szelet

Szinte mindig változtatok minden recepten valamit, attól függően, hogy mi van itthon, és hogy gondolom jónak, stb. Most éppen S-es tojások voltak itthon, úgyhogy 5 db tojásból sült a piskóta; fél kiló túróból készült a krém (és én édesítettem is), plusz 100%-os narancsléből készült a zselé, szörp helyett.

Nagyon finom lett, és pikk-pakk elkészült, mindenkinek csak ajánlani tudom! Úgyis jön a Húsvét, kell egy jó, diétás süti recept, és ez pont az ;)

Én nem bírtam várni a szeleteléssel, míg normálisan kihűl, úgyhogy azért lett ilyen csúnyácska :)

 Sajtos-hagymás rakott csirkemell, rizs, uborka.

 Kókuszos zabkása banánnal
50 g zabpehely
20 g kókuszreszelék
1 dl tej
Víz, édesítő (ízlés szerint)
1 kisebb banán

A zabpelyhet és a kókuszreszeléket felteszem főni annyi vízzel, hogy ellepje. Amikor felszívta az összes folyadékot, öntök hozzá még kb. 2 deci vizet. (néha megkeverem) A tejben elkeverem az édesítőt, majd a zabpehelyhez öntöm. Kevergetve addig főzöm, amíg be nem sűrűsödik. (ez 1-2 perc)

Banánkarikákkal tálalom :)
Én általában tízóraira szoktam enni.

Sütőben sült csirkecomb basmati rizzsel
(savanyú uborkával ettük, de az nincs a képen)

A combokat megmosom, majd ízlés szerint fűszerezem. (jó alaposan!) Egy jénaiba rakom a combokat, és libazsír darabokat teszek rájuk (nálam 17 g volt 3 nagy combra). 200 fokon, előmelegített sütőben kb. 45 perc alatt megsütöm, de közben legalább egyszer megfordítom őket.

Nagyon finom, omlós (és még fóliával sem kellett letakarni) :)

2014. április 9., szerda

Út a cél felé - negyedmaraton

Az előző bejegyzésben írtam az evésről, kalóriákról, de persze ez nem minden, ami mostanában foglalkoztat. 

Március elején - némi agyalás és bizonytalankodás után - eldöntöttem, hogy jelentkezem a Rotary futófesztivál negyedmaraton távjára. Ezután felpörögtek az események: hamar elutaltam a nevezési díjat, futottam heti 2 alkalommal cc. 10 kilométereket, és olvasgattam a témáról.

 
 Jobb oldalon, fehér topban futok
(itt éppen az első kör végén járok)

Végülis mondhatjuk, hogy újra elkapott a futás iránti lelkesedés (mint már olyan sokszor!)

Mit kell a negyedmaratonról tudni?

10,548 km hosszú a táv. Jelen esetben 2 kört kellett teljesíteni, a szintidő pedig 1 óra 30 perc volt.

A verseny előtti két napon próbáltam több szénhidrátot bevinni, ami igen könnyen ment. :D Előző este durum tésztát vacsoráztam.

A verseny reggelén 7-kor keltem, és még szinte félálomban megettem a zabkásámat: 50 g zabpehelyből, 1 banánból, 1 dl tejből, és mézből készült.  (jó nagy adag volt!)

11-kor rajtolt a verseny, de még így is izgultam, hogy vajon nem fog-e bezavarni ez a kis reggeli a futásba. Nagyon óvatosan kell bánnom a futás előtti evéssel, több órát is rá kell hagynom, különben megfájdul tőle a hasam...

(amikor viszont reggel, éhgyomorra futok - mint mostanában többször - akkor érezhetően sokkal kevesebb erőm van, nehezebben megy a futás, szenvedek)

Készítettem magamnak egy nagyon jó kis playlistet is a zenelejátszómra. A verseny előtt kb. fél órával derült ki, hogy nem mentettem el, és így buktam az egészet... Elég bosszantó volt, így viszont arra kellett futnom, ami éppen jött, úgyhogy ez nem segítette elő a futásomat.

A másik probléma a helyhiány volt: hová tegyem a zenelejátszómat?  (végülis a sportmelltartómba került, khmm :D A kezemben fogni nem akartam, a nadrágom hátsó zsebébe téve nagyon lehúzott, úgyhogy ez volt az egyetlen lehetőség, bármilyen hülyén is hangzik)

Gyönyörű szép, meleg, ragyogó nap volt, úgyhogy az utolsó pillanatban eldöntöttem, hogy topban futok. Ami nagyon hiányzott volna, az egy rövidnadrág a hosszú helyett, plusz egy napszemüveg. Legközelebb majd ezekkel is készülök!

Nagyon szuper volt a hangulat, sokan futottunk, és sokan szurkoltak is :) 

Kettő frissítő pontnál is igénybe vettem a vizet, mert a melegtől nagyon kiszáradt a szám, és muszáj volt. Szerencsére ez sem befolyásolta a futásomat.

A végén már kicsit nehezemre esett futni, de annyira közel voltam már a célhoz, hogy tulajdonképpen az akaratom vitt tovább, nem engedhettem, hogy megálljak :)

Végig futottam, nem is nagyon lassultam le; az utolsó 1-200 méter kivételével (ahol sprinteltem) gyakorlatilag egyenletes volt a tempóm.

1 óra 2 perc és 59 másodperc alatt teljesítettem a távot, aminek nagyon örültem. 
Na jó, tulajdonképpen szerettem volna bemenni 1 óra alá, de visszagondolva ez nem volt teljesen reális, mert eddig 10 km-t kb. 1 óra 8 perc körül futottam, úgyhogy magamhoz képest ez az idő nagyon jó. Úgy érzem, hogy most ez volt a maximum, amit ki tudtam magamból hozni! 

A célba érve átvehettem az emlék-serlegemet (jó nehéz :), legurítottam 2 pohár vizet, szinte azonnal megittam az ajándék fél literes izotóniás italt, az almát pedig elpakoltam. Kaptunk ajándék hot dog kupont is, amit fel is használtam. :)


Nagyon boldog vagyok, hogy elmentem a versenyre, és teljesítettem ezt a távot. Úgy gondolom, hogy ez már egyfajta ízelítő a félmaratonhoz, amit már régóta szeretnék lefutni.


El is határoztam, hogy szeptemberben indulok a Budapest Félmaratonon, úgyhogy az élet nem áll meg, folytatom tovább a futást!! :)

2014. április 7., hétfő

Mostanában történt

Végre megtöröm a csendet, és írok egy kicsit arról, hogy mégis mi van velem mostanában. Talán mondanom sem kell - hiszen a bejegyzések hiánya is ezt mutatja - hogy kevés az időm. Na jó, ez elég kifogás-szagú, mondjuk inkább úgy, hogy a képzeletbeli prioritási listámon a blog írása eléggé hátul kullog.

Mi van előtte? Suli, tanulás, edzések, főzés!

Nagyon jól érzem magam most a bőrömben. Hatalmas változás állt be most az életemben: áttértem a súlytartó étrendre! Ennek oka egyszerű, csupán csak annyiról van szó, hogy jelzett a testem, hogy elég volt az alacsony kalóriabevitelből, és felesleges tovább sanyargatnom magam. (megj.: kinek mi az alacsony, 1710 kcal talán nem tűnik annyira alacsonynak, és sanyargatni sem sanyargattam magam soha, de a végére mégis már szenvedtem. A súlyzós és futós edzések mellett ennem KELL, így is megfogalmazhatnám a dolgot)

Most 2138 kcal az irányadó. Ha úgy jön ki a lépés, hogy kevesebbet eszem, akkor nem erőltetem a többet, és ha épp többet sikerül, az sem baj.

Mi a helyzet a súlyommal? A súlyom állandóan fluktuál. Még dolgoznom kell azon, hogy ezt figyelmen kívül tudjam hagyni, és ne omoljak össze, ha egy reggel épp többet mutat a mérleg, mint én szeretném. Ugyanis nem ez a lényeg!

Folyamatosan tudatosítanom kell magamban, hogy mi a célom. Igen, szerettem volna 52 kiló lenni, és biztos örülnék neki most is, ha ennyit mutana a mérleg, de reálisnak kell lennem: több izmot szeretnék. Nagyobb súlyokkal szeretnék dolgozni. Kemény testet szeretnék.

Az alacsony kcal-bevitel, a további (súlyból való) fogyás ezen célok elérését nem segíti elő. Aztán ott van a tükör: ugyan hová fogynék még a súlyomból, és minek?? Amit valójában szeretnék, az a formásodás, az izmosodás. Mégis kit érdekel, hogy mennyit mutat a mérleg, ha közben jó irányba fejlődik a testem? Hadd tegyem hozzá, hogy zsírból igenis szeretnék még fogyni, de ez már egy másik kérdés.

(megj.: ma épp 55,5 kiló vagyok, öröm, boldogság)

Mutatok nektek egy képet.

Bal: 2013. dec. 17. - Jobb: 2014. márc. 12.

Na most sokkal érdekesebb lenne a dolog, ha pontosan meg tudnám mondani, hogy épp hány kiló voltam a képek készültekor. Annyit biztosan mondhatok, hogy a jobb oldali képen több kiló vagyok, mint a bal oldalin. (az elsőn 54 kiló körül, a másodikon 57 kiló körül vagyok)

Igen, más ruha van rajtam és a beállítás sem pont ugyanaz, eltérnek a fények, stb. Én mégis megosztásra érdemesnek tartom ezt a képet, mert azt hiszem, hogy azért a lényeg látszik

NE függj rá a mérlegre!!
 
Lehetsz 52 kilósan is plöttyedt, és ''skinny fat'', és 60 kilósan is kemény, és formás.


 Vasárnapi ebéd
Csicseriborsó pörkölt, sütőben sült édesburgonya hasábok, 
natúr csirkemell, durum tészta
(+ húsleves, de az nincs rajta a képen)

 Saláta, tzatziki, kókuszbundás rántott husi

Így panírozzátok: kókuszliszt, tojás, kókuszreszelék. 
Nagyobb adag készült, az egyik felét sütőben, a másik felét kókuszzsírban sütöttem ki. Mindkettő finom, de a kókuzszsírban sült viszi a pálmát! A barátomnak is nagyon ízlett, de szólok előre, hogy azért érződik rajta a kókusz, úgyhogy aki nem szereti, annak nem ajánlom :)

 Vajon párolt brokkoli baconos csirkemellel

 Fanni-féle túrókrém (recept innen)

Baconbe göngyölt, sajttal és sonkával töltött 
csirkemell-tekercs görög joghurtos tzatzikivel

 Zabpelyhes-csokis keksz 
(recept innen, de változtatásokkal)

 Zablepényke (recept), pulykafasírt, tzatziki

 Csizza
Recept Lilla barátnőmtől, amit most sajnos sehol nem találok, 
hogy be tudjam linkelni, úgyhogy álljon itt:

1 fél csirkemell apróra vágva, 1 tojás, só, bors, pizza fűszerek
Mindezt botmixerrel (vagy ami van) összedaráljuk, majd 200 fokon megsütjük kb. 10 perc alatt. Ezután jöhet rá a paradicsomszósz, majd ízlés szerint a feltétek, majd még kb. 10-15 percig sütjük. Voilá, magas fehérjetartalmú pizza, és nagyon finom, mivel a csirkemellnek elég semleges íze van! :)

 Csupacsoki muffin

 Bioboltos rendelés


 Fogász vacsi

A barátnőimmel

És a végére egy kép motivációnak. Régen és most :)