2012. április 23., hétfő

Ez zsír! - új oldal


Új oldal nyílt a life.hu közreműködésével. A cikk alapján egyértelmű MyFitnessPal koppintásnak tűnik, DE! mivel sokan nem tudnak (jól) angolul, szerintem ezt inkább pozitív kezdeményezésnek kell felfogni, és ha ügyesen építik fel az oldalt és fejlesztik, akkor sok embernek segíthet.

Továbbá nekem mindig is egy nagy problémám volt az MFP-vel: az adatbázis csonkasága. Sajnos kevés magyar használta az oldalt, és kevés volt a Magyarországon kapható étel az adatbázisban. Úgyhogy rengetegszer tippelnem kellett a kalóriákat illetően, vagy ha tudta is az adott pl. joghurt értékeit, csak a kalóriákat tudtam beírni a napi listába, mást nem. Így tehát ez sokat csökkentett számomra az oldal értékéből (bár erről nyilván nem tehetnek, nem én voltam a célcsoport, ennyi).

Na most kíváncsiságból regisztráltam az oldalra, majd beszámolok róla. Addig is, ha valakinek van kedve, regisztráljon :)

2012. április 22., vasárnap

Híres lettem! (vagy nem :)

Sziasztok! Tegnap az a megtiszteltetés ért, hogy a Harcosok étrendje facebook csoportban kirakta az oldal üzemeltetője a blogom linkjét, amolyan ajánlásként :)

Egészen megszeppentem, ahogy ezt láttam, rögtön elkezdtem azon agyalni, hogy vajon milyen hülyeségeket hordtam eddig össze, meg ilyenek :) Na meg persze igazából ez a blog nem az ismeretterjesztésről szól; ahogy azt rendszeres olvasóim is nagyon jól tudják, ez a blog pusztán arról szól, hogy hogyan próbálok lefogyni. Na de szerintem ez így van jól :)

Aztán a második megszeppenés akkor jött, amikor láttam, hányan is nézték meg a blogomat... Tudom, hogy egyszeri eset, de azért furcsa és egyben jó érzés volt :) Nézzétek csak:


2012. április 19., csütörtök

31. nap - betegen futás

Kedden jól eláztam a biciklin hazafelé jövet, valószínű akkor fáztam meg. Tegnap elég rosszul voltam, fájtak az izmaim, a fejem, nem volt semmi erőm, fájt a torkom, stb. Szerintem ez sokaknak ismerős :)

Viszont muszáj volt ma bemennem futásra, mert 10 alkalmat kell teljesíteni, és nem mindig tudtam menni eddig (meg sokszor az időjárás sem volt olyan) - úgyhogy most össze kell szednem magam.

Úgy terveztem, hogy lesétálom az egészet, de aztán amikor elindultunk, éreztem, hogy menni fog ez. Egyébként is az a véleményem, hogy a testünk jelzéseire kell figyelni: tudni kell, hogy mikor vagy éhes, és mikor van az, hogy csak unatkozol, vagy élveznéd az ízeket; és ugyanígy érezned kell, hogy most nagyon rosszul esik ez az edzés, vagy éppen pont erre van most szükséged.

Szóval pont így voltam ma. És ami a legérdekesebb, hogy megállás nélkül lefutottam a távot, ami eddig egyszer sem sikerült (bár tény, hogy sokszor az időjárás miatt kellett megállnom, ugyanis a kurzus elején még hatalmas hó és fagy volt). Úgyhogy büszke vagyok magamra nagyon :)

Napi sport: futás terepen (~42 perc)

Alulevési fázis: 1 narancs, kevés tökmag, és ami mínusz pont, az egy csibeburger (!). Igen, jól olvastátok - mentségemre legyen mondva, hogy a 31 nap alatt mindig betartottam az étrendet, plusz most beteg vagyok. Ráadásul nem is lett volna szívem visszautasítani, ugyanis a barátom kedveskedett vele. De tudjátok mit, nem bánom egyáltalán, megettem, jól esett, ez van :) 

Túlevési fázis: csirke cordon bleu (sütőben sütjük!) szezámmagos panírral, és füstölt sajttal ill. bacon kockákkal töltve (nem volt itthon sonka, improvizáltunk :), hasábburgonyával (szintén sütőben sütjük, mindig!). 1 csokis keksz.

2012. április 17., kedd

29. nap - Zumba

Sziasztok! Tehát ma zumbán voltam. Hogy lehet ez, hiszen eddig nem túlságosan rajongtam érte, sőt. Nos, a Medikus hét keretein belül jó kis fitnesz órákra is be lehetett menni ingyen. Volt egy kis romantikája a dolognak, mert hűvös, esős idő volt egész nap, a sátor meg épp csak egy picivel volt elviselhetőbb hőmérsékletű (rövidujjú pólóban és stb) mint a kinti hőmérséklet.

De csak szuperlatívuszokban tudok beszélni erről az óráról, szerintem fantasztikus volt. És úgy láttam-hallottam, hogy mások is ilyen véleménnyel jöttek el a végén. Ehhez a pozitív élményhez nagyon sokat hozzátettek a jó zenék és maga az instruktor!

Lente Lilláról van szó, ha esetleg valaki debreceni, feltétlen menjen el egy órájára. Ez a csajszi fantasztikus! Végig ugrált és pörgött, ÉS arról nem is beszélve, hogy szuper érzéke van a tánchoz, senki más nem tudta úgy rázni magát a teremben, mint ő. (jó értelemben :)

És mindemellett nagyon jófej is volt :)

Na azt hiszem ennyi elég is az ömlengésből, a lényeg, hogy szuper élmény volt, pedig előtte voltak kétségeim (főleg hogy délután a suliból hazajövet full eláztam a biciklin, úgyhogy elgondolkoztam rajta, hogy vissza menjek-e egyáltalán a zumbára.)

Csütörtökön pedig irány a spinning! Már alig várom :)

2012. április 14., szombat

26. nap

Szóóóval -3 kilónál járok, és annyira jó :) Azért is, mert tegnap kicsit el voltam keseredve. Igen, tudom, hogy haladok, csak néha olyan nehéz, amikor nem mozdul a mérleg. Ilyenkor persze rögtön az jut eszembe, hogy ki mennyit fogyott milyen rövid idő alatt (jó, mondjuk 26 nap nem is olyan kevés idő...), én pedig a sport és spec. étrend mellett is mintha egy helyben toporzékolnék.

Nos, ilyenkor mindig újra és újra emlékeztetnem kell magam, hogy: hormonok. Nem szeretném ezt bővebben kifejteni, de jelenleg az életem ezen szakaszában (bizonyítottan) nehezebben fogyok, mint más. De ennek is megvan az oka, és jó ez így. Mindenben van rossz és jó is! (jó, tudom, elég ködösen fogalmazok :D)

Lényeg, hogy látom magamon a változást. És minden apró kicsi változással csak jobban érzem magam a bőrömben :)

Napi súly: 71 kg
Napi sport: 30 Day Shred, 3. nap. Jó volt, de most ennyire futotta, nem egészítettem ki mással.
Alulevési fázis: 1 alma. 
Túlevési fázis: kevés rántott sajt rizzsel (ezt küldték, innen is nagyon szépen köszönöm! :), illetve összeütöttem egy kis csirkemelles-chilis-babos ragut, ehhez is rizs volt (bár teljesen véletlenül). Még biztos fogok ma enni, mert nem valami sokat ettem - igazából nem bírtam, és nem akartam, hogy a hirtelen sok ételtől rosszul  legyek.

Jövő héten pedig Medikus hét lesz, koncertekkel, programokkal. Én pedig, mint egy jó ''medika'', feliratkoztam 2 fitnesz órára is - amik egyébként ebből az apropóból kifolyólag ingyenesek. Majd megírom, hogy milyen volt :)

2012. április 11., szerda

23. nap

-2,5 kiló! Nagyon-nagyon örülök neki, el sem tudom mondani, hogy mennyire. Lassan de biztosan :)

Sport: kb. 40 perc futás sétával vegyítve egy barátnőmmel. Sajnos ez nem volt annyira intenzív, mint szerettem volna, mert nem vagyunk egy szinten, viszont tök jó volt, meg régen is láttam már :) És végre eljutottam (idén először) az atlétikai stadionba! Hiába na, itt a legjobb futni Debrecenben :)

Alulevési fázis: hát nem ettem valami sokat, pár szem ananászt. Egyrészt sok dolgom volt, másrészt nem is nagyon voltam éhes.
Túlevési fázis: egyelőre még csak egy kis krumplilevest ettem, majd még fogok valamit, csak még maradt valamennyi húsvéti kaja. Fáj a szívem miatta, de egyszerűen nem bírom már 5. napja is ugyanazt enni :)

2012. április 10., kedd

22. nap

Tegnap nem sportoltam, ejnye-bejnye, viszont idén ezen a napon ettem a húsvéti napok közül a legtöbbet :D Bűntudatom az nincs, mert múlt héten nagyon keményen dolgoztam, és a kajákra is figyeltem. Tegnap éhes voltam, ez van, előfordul az ilyen.

Ma 20 percet nyomtam le emelkedőn, a sétát futással váltogatva. Megmondom őszintén, hogy bírtam volna futni, de elég hangos a futópad, aztán ez este 9-kor volt, és nem akartam teljesen megőrjíteni a szomszédokat, szóval inkább a max. emelkedőt választottam. Így nekem is intenzívebb az edzés, és az alsó szomszédokat sem zavarom annyira :D

Aztán ezután még Jillian 30 Day Shred Level 1, 2. napja volt. (a kihagyott napokat nem fogom beleszámolni a 10 napba!) Összességében tehát:

Sport: 20 perc futás + 30 perc Jillian. Nagyjából 50 perc.
Alulevési fázis: 1 alma. Igen, kevés, de délután leragadt a szemem az élettan könyv felett, és aludtam vagy három órát egyhuzamban, úgyhogy mire felébredtem, már túlevési időszak volt :D
Túlevési fázis: még mindig van egy csomó húsvéti dolog, úgyhogy abból ettem ezt-azt, krumplipürével. Sajnos csoki is lecsúszott, aztán fél 9 körül még megettem egy natúr joghurtot pogácsával, mert megkívántam.

Holnap pedig ha minden jól megy, futni megyünk az egyik barátnőmmel :)

2012. április 8., vasárnap

20. nap

Ma Jillian és a 30 Day Shred volt terítéken. Tavaly csak néha-néha csinálgattam, ha nem volt más, de  még így is sokat segített, úgyhogy most szeretném végigcsinálni. 


Tehát ma Level 1 Day 1. Szerintem nagyon ügyesen bírtam, azt hittem sokkal rosszabbul fog menni, mert már nagyon régen csináltam, de úgy kb. 99%-ban végigcsináltam. Ami szerintem szuper :) Sajnos nem hoztam haza a pulzusmérőmet, úgyhogy konkrét adatokkal most sem tudok jönni. Annyit tudok mondani, hogy cirka 28 perc volt.

A kajalás pedig így nézett ki:
Alulevési fázis: 1 alma, kb. két marék natúr török mogyoró.
Túlevési fázis: Mindenből ettem egy kicsit, ami Húsvétra készült, még a sütit is megkóstoltam. Ennek ellenére nem ettem sokat, igazából nem bírtam többet, a felét ott is hagytam a tányéron. Esetleg majd kicsit később még falatozom.

Torna után még szaunáztam úgy egy fél órát, azért ilyen sokat, mert nem volt annyira nagyon meleg bent, így 10-15 perc kevés lett volna, most pont ennyi esett jól.

Holnap pedig ha törik, ha szakad készítek képeket, hogy végre legyen összehasonlítási alap az első naphoz képest.

Kellemes Húsvétot!


Kellemes Húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves olvasómnak! Egyetek-igyatok, néha az is belefér :)

2012. április 7., szombat

18-19. nap

Azt kell mondanom, hogy ügyes voltam ezen a két napon. Tegnap és ma is rendben volt az étkezés, mind az alulevési, mind a túlevési fázis. 

Ma egy picit nehezebb volt, mert a szüleimnél vagyok, és nagy sütés-főzés volt, sok finomsággal, de ellenálltam. Este persze falatoztam kicsit, de normális kereteken belül. (Főleg, hogy anyukám csinált csirkemelles-őzgerincformás husit is. Recept innen. Persze van benne egy kis sajt is, meg ez meg az, de még így is diétásabb picit, mint a sertés, plusz ami a lényeg, hogy csirkepárti vagyok.)

Ez persze még nem lenne annyira dicséretre méltó, viszont: tegnap és ma is voltam kondizni.
Péntek: valamivel több, mint 50 perc. Fél óra elliptikus tréner, 20 perc futás. Ezután pedig 10 perc szauna.
Szombat: Kb. 40 perc. 25 perc futás, 15 perc ellipszis. (azért csak ennyi, mert nem egyedül voltam, és sietni kellett). Ezután ismét 10 perc szauna :)

Szóval most nagyon jól érzem magam, és ugyan nincs mérleg a közelemben, de nem is kell. Majd kedden meglátjuk, hogy mire jutottam.

2012. április 5., csütörtök

17. nap

Csütörtök, tehát tesi - tehát futás. Szerencsére délelőtt még jó idő volt, sőt, egészen megbántam, hogy pulcsit vettem a rövid ujjú pólómra. Most valamivel kevesebb időbe telt lefutni a távot, valószínű ez annak is köszönhető, hogy most nem egyedül futottam, hanem az egyik csoporttársammal. (~kb. 40 perc, de séta is volt benne)

Nem értem magam egyébként: annyira jól esik a sport, és minden téren jobb lesz tőle az életem, mégsem vagyok képes napi rendszerességgel beiktatni az életembe (most. máskor azért már sikerült...) Persze újból eljutottam a 0-ra, vagyis arra a kiindulópontra, hogy bizony, lelki okai vannak mindennek. Annak is, hogy miért ''nem akarok'' lefogyni - hát ezt így nagyon fura leírni, de valahol ez mégis így van. 

Próbálom folyamatosan analizálgatni magam, és erre jutottam. Az okát is sejtem már, egyelőre azt nem tudom még, hogy mégis hogyan fogok ezen változtatni. Nehéz, sokkal nehezebb a lelki okokkal megbirkózni, mint bármi mással. Na de haladgatok :) 

Szóval, ma:
Alulevési fázis: pár szem eper, kevés tökmag
Túlevési fázis: tegnap főztünk tárkonyos pulyka gombóclevest meg chilis babot, úgyhogy ma is azt ettük. A chilis babhoz lecsúszott pár szem pogácsa, szánom-bánom. DE! más édesség nem, úgyhogy most büszke vagyok magamra :)

Tartani is szeretném ezt az irányt, mert nekem nagyon nem szabadna édességet ennem. Nyilván úgy lenne a normális, hogy NÉHA, ha megkívánom, eszek egy kicsit, de sajnos ez nem így van, mert ha van, akkor úgyis eszek belőle. Szóval vagy nem eszem édességet, vagy túl gyakran. Most a ''vagy nem'' van soron (és remélem hosszútávon).

2012. április 1., vasárnap

13. nap

Sziasztok! Kicsit sűrű volt a hetem, úgyhogy nem igazán volt időm posztolni.

A súlyom jelenleg stagnál, tehát valószínű 2 hét = -2 kiló lesz az eredmény holnap. Most sok minden nyomja a lelkemet, úgyhogy annyira nem is csodálkozom ezen: nem lenne ez így, ha nekiállnék tornázni, futni. Egyszóval mozogni.

Ez az, ami hiányzik. Az a minimális sport, ami jelenleg van, kevés. Az étrend nagyon rendben van, szóval nem is kellene durván megerőltetnem magam.

Nézzük akkor a mai napot:
Alulevési fázis: gyümölcs sali (ananász-alma), tökmag. Olyan 3 körül majdnem ettem levest, pedig valójában nem voltam éhes, csak ma nem volt túl jó kedvem, aztán ilyenkor alapesetben menne az ''eszek, mert szomorú vagyok'' dolog... Ezért híztam meg, meg azért mert ha stresszes vagyok, akkor is csak eszem! 
Végül nem ettem levest, ettem gyümit! De tudjátok sokkal jobban tettem, máskülönben most még rosszabb kedvem lenne, azért, amiért megtörtem.

Túlevési fázis: anyáék itt voltak a hétvégén, úgyhogy anyu-féle krumplilevest, lencsefőzeléket (imádom!, minden mennyiségben jöhet), sertés sült husit, meg egy kicsit a tegnap este sütött sós-sütiből. Este lehet, hogy eszem még kicsit a levesből, ha éhes leszek.

Nagyon változó ez egyébként, tegnap egyáltalán nem voltam éhes, napközben nem is ettem semmit. Igazából ez nagyon nem jó, úgyhogy erre majd figyelni fogok a későbbiekben.